1933-ban Giczy János Alszoporon született földműves szülők gyermekeként. Középiskoláit Sopronban végezte. Már fiatalon a rajz, a festészet jegyében kereste útját. Ágoston Ernő és Tolcsvai Nagy Géza voltak a mesterei Sopronban.
Elvégezte a Magyar Képzőművészeti Főiskolát, majd az egri pedagógiai főiskolát. Két évig Fertőszentmiklóson tanított, 1959-től a soproni Óvónőképző Intézet tanára volt. 1957 óta kiállító, a hetvenes évekre országosan ismert festő. Fokozatosan alakította ki sajátos stílusát, mélységesen humanista festészetét.
Szinte megszállottan őrizte családja veretes iratait, leleteit a paraszti életről. Ősei életének eseményei, emlékei adják különleges, jellegzetes táblaképeinek, illetve oltárképeinek legfőbb témáját. Közös kiállítások után 1966-ban, Sopronban rendezték első önálló bemutatóját. Több alkalommal állított ki Budapesten és az ország számos városában, miként Krakkóban és Kismartonban (Eisenstadt) is.
Szerepeltek munkái Erfurtban, Nyitrán, Szófiában. Képviselte a megyét a Pannónia Biennálén, amelyen díjat is nyert. Sok-sok elismerésének sorát 1964-ben a megyei pályázaton nyert díja nyitotta meg. Három ízben megyei művészeti díjjal tüntették ki (1967, 1975, 1984). 1967-ben Invitáció címmel a Horváth-Lukács Galéria adta ki önéletrajzi írásai és képei gyűjteményét. 2013-ban Sopron díszpolgárává választotta a közgyűlés. Életműve a művészi szolgálat és alázat példája.
Művészi alkotásait 3 témakör inspirálja: gyermekkora, gyermekrajzai és Népművészet. Ezeknek szintéziséből alkotta meg saját stilizált festői világát. Giczy képei lírai expresszív alkotások.
Olyan ünnepségek is ábrázol, amelyekről nem tudjuk, hogy a Biblia vagy egy korábbi paraszti életből származik-e.
A Horváth & Lukács Galéria elhivatott abban, hogy alkotásait különleges, átlagon felüli képkeretekkel lássa el. Törekszik a kép-képkeret közti tökéletes harmóniára. Így ennek a terméknek is a képkerete követi az alkotás színvilágát és egy szép, színvilágában egyező képkeret által valóságos egységet hozott létre.
Eredetiségét Horváth & Lukács certifikáttal igazoljuk és csatoljuk megrendeléséhez.